SZÜLÉSTÖRTÉNETEM

Így szülés után egy hónappal, sikerült végre leírni a szülésem történetét...
Kismamaként végig azt éreztem, hogy a kisbabánk a kiírt dátumhoz képest picit hamarabb érkezik majd, persze ember tervez, isten végez, végülis sikerült 5 nappal túlhordani...


Mint azt már egy korábbi posztomban is leírtam, végig álom terhességem volt. Nem híztam sokat, nem voltam kívánós, nem volt hányingerem.... Viszont arra nem számítottam, hogy a végén ennyit fogok kínlódni. Az utolsó 2-3 hétben már minden baj volt. A hasam sokat nőtt (bár én nem láttam nagynak, sokan azt mondták, hogy hatalmas), emiatt már nem voltak konfortosak a mindennapok, állandóan fáradt voltam, és csak aludtam volna, a percenkénti pisilási ingerről nem is beszélve. Az meg, hogy túlhordtam, és 40. héttől minden reggel NST-re vagy amnioszkópiára kellett járnom, csak tetőzte a dolgokat.

Már 4.napja hordtam túl törpit, amikor aznap délután már furcsa fájásokat éreztem. Olyan volt mint egy erősebb mensi görcs, de nem volt benne rendszer. Mivel sajnos eddig az egész életemet bearanyozták az erős mensi görcsök, így ezek a fájdalmak most meg se kottyantak nekem. Este 10-kor még mindig tartott, és kezdtem rendszert vélni benne, de hajnal 2-ig csak lefeküdtem, és megpróbáltam aludtam egy kicsit, több kevesebb sikerrel. Mikor felkeltem, letusoltam, és a fájások csak nem múltak el. Elkezdtem mérni az időt reggelig, és a fájások végig 10 percenként 30-40 másodpercesek voltak. Letusoltam még kétszer, de semmi, a fájások csak nem múltak, ebből arra következtettem, hogy ezek már nem jóslók. Mivel ma reggel az NST következett, így Tóni elvitt NST-re, ő pedig bement dolgozni, mert elküldtem. Azt nem mondanám, hogy hamar sorra kerültem, de a váróban is jöttek a fájások 10 percenként. Mikor bementem, jeleztem az ott dolgozó csajoknak, hogy mit érzek, akik nem vettek komolyan, csak kikacagtak, hogy akinek fájásai vannak, az nem így néz ki mint én (kisimult, mosolygós voltam állításuk szerint), hanem a falat kaparja kínjában. Az NST se sikerült, majdnem 2 és fél órát voltam bent a szokásos 20-25 perc helyett, mert vagy nem mért semmit, vagy nem volt jó, amit mért. Sose kellett lépcsőznöm, most negyed órára ráállítottak, hogy megmozgassuk vele a babát, milyen jól esett ezt 10 perces fájásokkal csinálni....Szerencsére a lépcsőzés után már alakult a görbe, és közel két és fél óra múlva végeztem is, de még meg kellett várnom a kiértékelést.
A fájások még akkor sem múltak el, így már biztos voltam benne, hogy ezek azok lesznek, amiknek lennie kell...
Behívtak az eredményemért, ahol mondtam a doktornőnek, mit érzek, először ő se akarta elhinni, de végül csak megvizsgált....és tádámmmm, két ujjnyira nyitva voltam, mehettem is fel a szülőszobára.

Emlékszem, hirtelen sok minden kavargott a fejemben. Örültem, izgatott voltam, de nem féltem. Sírva hívtam Tónit, persze a boldogságtól, hogy VÉGRE szülök, induljon. Hívtam a szülésznőm, aki arra kért, addig mig beér, menjek fel a szülőszobára, és a szokásos betegfelvételen essünk túl. Dél is elmúlt, mire beengedtek, majd kaptam egy kórházi hálóinget, amibe gyorsan belebújtam, majd vérnyomásmérés, és ctg, én pedig megszeppenve ültem ott és vártam,hogy mi fog ezután történni. Időközben megérkezett Tóni is, aki addig a szülőszoba előtt várakozott. Átkísértek a VIP vajúdó-szülő szobába, ahová a szülésznő és Tóni is jöttek már velem. Ekkor már majdnem 1 órát írtunk. Ráraktak ott is az NST gépre, ahol nem csak a pici szivét, de már a fájásaim is nézték. Először beöntést kaptam, korábban sokan riogattak emiatt is, de semmi extra nem volt. Egy tasak forró vizet vezetnek beléd kb. 1 perc alatt, amit kb. 3 percig bent kell tartani, majd irány a wc, és kijön aminek ki kell jönnie.
Ezután kaptam oxitocint. Nagyon lassan csepegett a zacskó tartalma, így azt hittem, sose leszek túl rajta...ekkor még szinte ugyanazokat a fájásokat éreztem, mint otthon, meg aznap délelőtt.
Mivel még nem kaptam fájdalomcsillapítót, így minden vizsgálat nagyon fájt, amikor felnyúltak, hogy megnézzék a méhszájam. 2-kor burkot repesztettek, de alig folyt ki belőlem valami, ezután pedig megérkezett az aneszteziológus, és megkaptam az epidurálist. Kicsit kellemetlen volt, mert gerincbe szúrta, de szerintem túlélhető. Ezután egyenesen kellett feküdnöm az ágyon, hogy az egész testre hasson, ne csak az egyik oldalamra. Miután elkezdett hatni , éreztem, hogy lezsibbadtak a lábaim, és volt 2 nyugodt órám, amikor még aludni is tudtam egy kicsit. Közben Tóni végig bent volt velem, ami olyan jól esett, mert korábban voltak olyan gondolatai, hogy ő inkább kint várakozik, mert nem akar szenvedni látni, de végül csak sikerült ezt leküzdenie. Nagyon szeretem őt ezért is, és még sok másért!
Az epit óránként kellett újra kérni, mert csak addig hatott...ahogy közeledtünk az este felé, egyre kevésbé éreztem a hatását, így elkezdtem szépen lassan szenvedni, mert mindenem fájt már. A legrosszabb az volt, hogy az NST miatt feküdnöm kellett mert a gép rá volt a pocakomra kötve, az oxi állványról nem is beszélve...
Már mindenem zsibbadt, azt hittem megőrülök, mert semerre sem tudtam mozdulni. Közben szépen lassan tágultam, de ez még mindig kevés volt a szüléshez. Este 8 körül bejött egy doktor, aki megvizsgált, ekkor megint kifolyt belőlem egy csomó víz (szerintem ez még a magzatvíz volt), és kiderült, a baba nagyobb mint gondolták (megjegyzem, szülés előtt 4 nappal 3300 g-ra becsülték), azt mondta, ha nem tűnik el a méhszáj, sajnos császár lesz a vége. Ekkor már olyan fájdalmaim voltak, hogy azt se bántam volna, ha megcsászároznak, csak vegyék már ki belőlem, mert azt hittem meghalok, annyira fájt. A doki elment egy sűrgősségi császárra, mondta egy óra múlva végez, addigra kiderül, mi lesz a sorsom. Már sírtam a fájdalomtól, és könyörögtem, hogy császározzanak meg, mert nem bírom már tovább, de nem történt semmi... Azt hittem leszakad a hasam alja, borzasztó volt...nem volt kényelmes az ágy, még normálisan nyomni se tudtam rajta. Végül csak felálltam, mert a lábaim nem zsibbadtak már, és sétáltam egy kicsit, az oxi állványt magam mellet tolva, de úgy se lett jobb. Talán még rosszabb volt, mint fekve. A szülésznő azt mondta, feküdjek vissza és próbáljak meg nyomni, a próbanyomások alatt viszont bekerült a baba feje a szülőcsatornába, így császárról akkor már szó sem lehetett. Visszaért a doki, újra megvizsgált, és már kitágultam annyira, hogy jó legyen, viszont a baba mérete nagyon aggasztotta őket, mivel már a szülőcsatornában volt a fejecskéje, így ha jöttek a fájások nyomnom kellett. Mivel nagyon nem volt kényelmes az ágyam, így átmentünk egy másik szülőszobába, ahol már a lábaim is fel tudtam tenni. Ekkor már annyira fájt, hogy szerintem simán halál közeli állapotban voltam, mert innen már nem sok mindenre emlékszem....kérték, hogy nyomjak, lentre összpontosítsak, és ne kiabáljak, de előfordult, hogy nem tudtam a szám befogni, kiabáltam a fájdalomtól, így az erőm is hamar oda lett. Emlékeim szerint a végén már sokan bent voltak a szülésemen (később Tóni mesélte), hogy legalább 10-en biztos, mert aznap én voltam az utolsó, aki szült, és mivel nem volt egy egyszerű szülés, így sokan kíváncsiak voltak, és az ajtóból nézték. Emlékszem, két doki nyomta a hasam, a szülésznő ült előttem, fogta a baba fejét, és mondta mikor kell nyomjak. A gátmetszést tényleg nem éreztem, csak egy simítás volt az egész. Egész erőseket nyomtam, bár pokoli fájdalmas volt. Fogalmam sincs, hogy hány nyomásra, de nagy nehezen megszületett a kislányunk PURDA LAURA22:30 perckor, 4360 grammal, és 53 cm-el. Mikor kivették belőlem, elkezdett sírni, majd rátették a pocakomra, ami hirtelen úgy összement mint egy gumilabda, amit kilyukasztottak. Tiszta ránc lett rajta a bőr, rémisztő volt. Laura pedig ott nyöszörgött rajtam, tiszta vér volt még, de nagyon cuki, el se akartam hinni, hogy a miénk, és én vagyok az anyukája. Mivel be volt szorulva a szülőcsatornába, így elég lila volt, és a feje is eldeformálódott egy kicsit, de nekem akkor is Ő volt a legszebb. Míg varrtak, addig Apa fogta a picit, akinek egy szava se volt. A fél órás varrást átaludtam, annyira elfáradtam. 22 öltés volt. Varrás előtt kaptam rá epidurált, meg érzéstelenítő injekciót, ennek ellenére az elejét éreztem egy kicsit, de utána már csak arra emlékszem, hogy visszatoltak a szobába, ahol vajúdtam. Már elmúlt éjfél, Tóni még mindig bent volt, végre már ehettem és ihattam is. Kb két - két és fél órát kellett még itt pihennem, mielőtt levittek volna az osztályra. Csodás érzés volt nézni, hogy ott vagyunk mi hárman, a pici szopizik, mi pedig fáradtan csak gyönyörködtünk benne.
Nagyon furcsa érzés, hogy édesanya lettem...amikor Tóni hazament, és egyedül maradtam a babával, már majd le ragadt a szemem, olyan fáradt voltam, én mégsem tudtam aludni, csak néztem a babát, ő is engem, és csak potyogtak a könnyeim, mert olyan szép volt, olyan kis nyugodt, törékeny és ártatlan, aki a nagy kerek szemeivel nézett rám, és egy szava se volt.
Így a végére csak annyit írnék, kell a fogadott orvos, mert jó, ha észnél van valaki veled kapcsolatban. Mivel túlhordtam, és 5 napon keresztül járnom kellett különböző vizsgálatokra, így utólag már azt mondom, jobb lett volna, ha van egy fogadott orvosom, és ő nézeget nap mint nap, mert így minden nap másik orvoshoz jártam, és ugye, ahány ember, annyi vélemény, sose modtak egyet, ez volt a legrosszabb az egészben. Meg sokszor a bizonytalanság. Szülésnél persze a szülésznő a lényeg, erre rájöttem, és köszönöm is az enyémnek, mert tényleg szuper munkát végzett, és mindent megtett, hogy jó legyen nekünk.
A leghálásabb mindenek felett Tóninak vagyok. Ez egy olyan nap volt, amit nem tudtam volna egyedül végig csinálni, ha Ő nincs mellettem. Óriásira nőtt a szememben, és ha lehet, azóta még ezerszer jobban szeretem Őt, hogy együtt mentünk át ezen az egészen...egy hős volt!

"A szülés az élet nagy csodája. Aki átélte, tudja: élete alapvetően változott meg abban a pillanatban, amikor gyermeke világra jött. Soha többet nem lesz már az a nő, aki néhány perccel korábban volt. Mert amikor egy gyermek megszületik, vele együtt születik meg az anya is. A szülés idején minden nő agya átalakul. A felszabaduló oxitocin örökre átkódolja az agyat, villámgyors neurológiai változásokat hozva létre. Az újszülött illata, látványa, sírásának hangja kitörölhetetlenül beleég az anya agyába. És beindul az anyai oltalmazó magatartás is. Az agy motoros, látó- és hallókérge turbó üzemmódba kapcsol, állandóan monitorozva a környezetet, lehetséges veszélyforrások után kutatva. A szüléssel végbemenő idegi változások egy életre szólnak, ezért van az, hogy hiába nő fel a gyermekünk, mi életünk végéig féltő szeretetet érzünk iránta."


Időről időre a blog Instagram és Facebook oldalán is megosztok veletek apróbb részleteket a mindennapjainkról, ha van kedvetek, kövessetek minket ott is!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy írd meg kommentbe!


My Instagram

Copyright © LAURAMOMMY | Baba-Mama Blog. Minden jog fenntartva.