5 DOLOG, AMIT MÁSKÉPP CSINÁLNÉK, HA JÖNNE A TESÓ!

Egy ideje már tervezgetem ezt a posztot, de eddig valamiért mindig háttérbe szorult, mert úgy érzem, hogy a Laurával való várandósságom, a szülésem és a szülés utáni időszak is tökéletes volt, és ezen a jövőben sem változatnék, csak akkor, ha nagyon muszáj lenne! Most ez lehet beképzelten hangzott, de tényleg így van, hiszen ha jönne a második baba, akkor is mindent ugyanígy csinálnék...egy pár dolog kivételével.

1. SZOPTATÁS
Aki régebb óta követ, az már tudja, hogy Laura kb. 4-5 hónapos koráig szopizott, utána sajnos kevés lett neki a tejem, ezért az egyik hónapban nem gyarapodott a súlya és tápszeres kiegészítésre volt szükség. Nagyon féltem ettől, hiszen nem a hagyományos tápszert kapta, mint a babák nagy átlaga, hanem egy speciálisabbat (MILUMIL Pregomin), ugyanis a hagyományos tápszert ahogy megitta, egyből ki is jött belőle. De szerencsére a speciálisabb is ízlett neki, meg is maradt benne, így azzal pótoltuk az anyatejet. És itt jön az a dolog, amit másképp csinálnék a kistesónál! Jobban kellett volna a szoptatásra koncentrálnom, és nem belekényelmesedni a tápszer adta könnyedségbe, mert így szépen lassan a tejem még kevesebb lett! Pedig a tápszer előtt sokat küzdöttünk, hogy visszajöjjön a tejem, éjszakákat sírtam át...közben folyamatosan szoptattam, fejtem, de sajnos mindig csak egyre kevesebb lett, és tudtam, hogy ezzel már nem lakik jól. Szóval ezt mindenképpen másképp csinálnám, ha újra teherbe esnék!

2. LEVEGŐZÉS
Nagyon szeretünk a szabadban lenni, de sokszor mégis lusta vagyok kimozdulni itthonról. Már terhesen sem sétáltam sokat, igaz a 6. hónapig dolgoztam, ezért nem is nagyon volt se időm, se energiám már erre, de utána se mentem, csak ha kötelező volt valahol megjelennem. A következő babánál ez biztos, hogy másképp lesz! Mindenképpen többet szeretnék velük a levegőn lenni és nagyokat sétálni a szabadban!

3. BABARUHÁK
Amikor még várandós voltam Laurával, nem volt probléma a babaruha vásárlással, ugyanis sokat örököltünk és még nem kapott el úgy igazán a hév! Vettem ugyan egy pár új, cuki darabot, de nem az volt akkor a legfontosabb! De miután megszületett, teljesen beteges babaruha vásárlóvá váltam. Rengeteg pénzt elköltöttem erre, és mindig akkor jövök rá, hogy mekkora hülyeséget is csináltam, amikor a kinőtt ruháit selejtezem és rájövök, hogy bizonyos darabokat fel sem vett soha, vagy ha fel is vette, kétszer ha ráadtam...pedig sose a jelenlegi méretét vettem, hanem mindig nagyobbakat, hogy tovább tudja hordani őket! Na ez egy éves kora után el is múlt, azóta tényleg csak azokat a dolgokat veszem, amire szüksége van éppen! Szóval a második babánál már okosabb leszek, és nem veszek meg mindent csak azért mert tetszik, vagy azért, mert jó áron van!

4. BABANAPLÓK
Mielőtt Laura megszületett volna, vettem én is, de kaptunk is annyi babanaplót, hogy némelyik azóta is ott áll üresen, mert semmit nem írtam vagy ragasztottam bele....éppen ezért a tesónál sem vinném ezt túlzásba!

5. AGGÓDÁS
Laura minden kötelező dolgot később csinált, gondolok itt a kúszásra, a mászásra és az elindulásra. Mivel mindig volt valaki aki telebeszélte a fejem, hogy ez így nem jó, meg úgy nem jó és, hogy  ennek a jövőben még milyen súlyos következményei lehetnek (ha kimarad vagy felcserélődik valami), ezért tudat alatt mindig volt bennem egy egészséges aggodalom. A következő babánál már szinte biztos, hogy nem fogok erre rágörcsölni, hiszen olyan gyorsan eltelik a babakor, és élvezni szeretném, nem pedig stresszelni, hogy minden a nagykönyv szerint történjen! Minden gyerek más, természetesen arra törekszik az ember, hogy mindent jól csináljon, de nem fogok ezen stresszelni! Lauránál se stresszeltem, de tudat alatt azért mindig ott motoszkált ez a fejemben, hiszen első gyerekes anyukaként nem túl tapasztalt még ilyen téren az ember.

Azt hiszem a listám végére értem. Nagyjából ezeken a dolgokon változatnék, ha megérkezne a kistesó. 

ÉS TI MIT CSINÁLNÁTOK MÁSKÉPP?

Időről időre a blog Instagram és Facebook oldalán is megosztok veletek apróbb részleteket a mindennapjainkról, ha van kedvetek, kövessetek minket ott is!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy írd meg kommentbe!

My Instagram

Copyright © LAURAMOMMY | Baba-Mama Blog. Minden jog fenntartva.